CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A váci Nagyboldogasszony székesegyházban 2019. június 22-én ünnepi szentmise keretében Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Bógár Zsolt átmeneti diakónust áldozópappá, Hugyecz Balázst és Ondi Alexet átmeneti diakónussá, Szabad Attilát állandó diakónussá szentelte.
A liturgián részt vett Dr. Varga Lajos váci segédpüspök, az egyházmegye papsága, a papnövendékek, akolitusok és diakónusok, a szentséget felvevők családtagjai, illetve szülőföldjük hívő közösségei. Énekelt a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa, orgonált Almásy László Attila orgonaművész. Közreműködött Schuppauer József, Komlóssy Gábor trombita - és Fazekas László ütőhangszeres művész. Vezényelt Varga László a váci székesegyház karnagya.
Beer Miklós a bevonulást követően köszöntötte az egybegyűlteket, a szentelendőket és hálát adott az Úristen gondoskodó szeretetéért, hogy papot és diakónusokat ajándékoz az egyháznak, akik a megszentelő kegyelem által láttathatják a mindenható Isten szeretetét. Az evangélium elhangzását követően név szerint bemutatták a szentelendőket, akik méltónak találtattak a szentség felvételére. Majd a szentbeszédben a megyés főpásztor személyes emlékeket idézve, egyenként szólt hozzájuk lelki útravalót is adva nekik. Beszédében az Úristen titkáról elmélkedett, amelyben mindenki meghívást kap, mindenkit nevén szólít, mert mindenkivel terve van. A Szűzanya példáján keresztül világított rá arra az isteni szándékra, hogy jelen akar lenni a teremtett világban: „Istent soha senki nem látta, de ha szeretjük egymást, láthatóvá tudjuk tenni. A Miatyánkban is igent mondunk az Ő személyére, az Ő tervére: „Legyen meg a Te akaratod”, azt akarom, amit tőlem vársz és hiszek abban, hogy általam akarsz reménységet adni a világnak” - fogalmazott a megyéspüspök.
Ez követően a Szentlélek erejéről elmélkedett, arról, hogy most is Pünkösd van és Krisztus nem hagyott minket magunkra. A Szentlélek megtanít a teljes igazságra, eszünkbe juttatja Jézus szavait és megerősít bennünket. Pál apostolt idézve útmutatást adott a szentelendőknek: „ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, mint ami Krisztus Jézusban megvolt, és amit a Hegyi Beszédben meg is fogalmazott. E szerint gondolkozzatok, beszéljetek és éljetek. Legyen szívügyetek Isten igéjének hirdetése. Ránk bízta a szolgálatot, menjetek, és tanítsatok minden embert” – buzdította a szentelendőket. Majd a gondoskodó és irgalmas szeretet fontosságát hangsúlyozva hívta őket, hogy hajoljanak le mindig az elesettekhez, rászorulókhoz.
Szentbeszéde végén Beer Miklós az eucharisztikus szolgálatról, mint a legfontosabb papi feladatról beszélt, mely megjeleníti az Egyház egységét. Akik Krisztus testében és vérében részesülnek, testvérekké válnak, együvé tartoznak: „Jézus táplálja lelkünket, hogy ránk ismerhessenek, hogy felismerjék bennünk Krisztust. Bennünk és általunk bontakozik ki az Úristen terve. Legyetek eucharisztikus emberek, a föld sójaként legyetek jelen a világban” - mondta.
Ezután a szentelendők ígérete következett, majd a Mindenszentek litániájával folytatódott a szertartás. A jelöltek leborultak a földre, kifejezve ezzel a teljes önátadást, azt, hogy egész életüket Isten akaratának rendelik alá. Ezután a szentséget kiszolgáltató megyéspüspök, az apostolok utódaként imádság és kézrátétel által átadta a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést. A három diakónus - Hugyecz Balázs, Ondi Alex és Szabad Attila - megkapta diakónusi liturgikus ruháját és Krisztus evangéliumát, majd befogadták őket az egyházi rendbe. Bógár Zsoltot áldozópappá szentelte a megyéspüspök, és beöltözését követően a kezét megkente krizmával, majd a paptestvérek békecsókkal köszöntötték őt.
A szentáldozás után Bógár Zsolt áldozópap megáldotta Beer Miklós és Varga Lajos püspököket, majd az újonnan szenteltek nevében köszönetet mondott a megyéspüspöknek a támogatásért, a gondoskodó szeretetért, amelyben részesültek és mindnyájuk nevében ígéretet tett arra, hogy minden imádságukkal, szavukkal és tettükkel úgy fognak igyekezni, hogy valóban Krisztus hordozói és képviselői tudjanak lenni.
A szentmise végén püspök atya kérte a híveket imádkozzanak papjaikért és diakónusaikért, hogy hűséggel, szeretettel a Krisztus által rájuk bízott szolgálatban munkálkodjanak. A szertartás a Pápai-, a Magyar-, és a Millenniumi Himnuszokkal ért véget.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.
A tanév végéhez közeledve idén is ott lehettek diákjaink a Szent Hedvig Művészeti Versenynek köszönhetően Krakkóban, ahol az érdekes és tartalmas programok mellett a kapcsolatépítésre is felhasználhatták az ott töltött napokat a fiatalok. A Szent Mihály Intézményfenntartó honlapján megjelent beszámolót olvashatják.
Fél évszázados papi szolgálatát ünnepelte Máthé György kerületi esperes, érsekvadkerti plébános, aki 1976. június 19-én részesült a papság szentségében Vácon. Az aranymisés hálaadó szentmisét június 21-én, vasárnap mutatták be a Szent András apostol templomban, a jubileumi eseményről Vitéz Tamás írt beszámolót a Vadkerti Harangok júniusi számában.
Zebegény, Vác, Esztergom, Pilismarót jelzik életútjának fontosabb mérföldköveit. Azt mondja, mindenütt jól érezte magát, örömmel végezte a feladatait. Nagy öröm volt számára, hogy egykori diákvárosába, Vácra kapta meg a püspöki kinevezését. Járta az egyházmegyét, megismerte a városi és a falusi emberek küzdelmeit. Ez inspirálta, hogy megtalálja a válaszokat a kérdéseikre. Beer Miklós püspök júniusban gyémántmisével ünnepelte pappászentelésének 60. évfordulóját.2026. július 2. csütörtök
Ottó
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »